Újra együtt...

...a család...
Eltelt egy kis idő, amióta a kis családunk szétszakadt, és mindhármunknak rossz volt ezt átélni, de hála az Úrnak, most már újból együtt vagyunk. Immánuel hazajött a kórházból, Priszcilla nem kell olyan sokat nélkülözze Apát sem és Anyát sem :) Jó érzés ez. Nekem is nagyon hiányzott az együttlét már, mindannyiunknak...

Friss hirek Immánuelről: pénteken hazaengedték, aminek ő is nagyon örült. 2 hét alatt 17 kg-al gyarapodott a testsúlya, most már 63 kiló, és még nem állt meg. A szeme nagyon homályos lett az inzulintól, de most már, hála az Úrnak, sokat tisztult, majdnem tökéletes a látása. Mivel sokáig voltak magas cukorszintjei, ezért a szervezetében sok minden felborult...és ezért volt az, hogy a szemeivel mintha ködben látott volna, és a lábai megdagadtak. Mindkettő helyreáll, csak idő kérdése. A szemei hamar kitisztultak, viszont a lábai lassabban épülnek fel. De hisszük, hogy az Úr ebben is elvégzi a gyógyulást.
Egyre erősebb, egyre többet dolgozik a ház körül, a házban, nagyon sokat segit nekem a konyhában, most nagy hangsúlyt fektet az étkezésre, ez nagyon fontos neki, talán ezért is szorgoskodik a konyhában is. A pihenés is fontos lenne, viszont arra nem sokat ad...
Szellemi területen az Úr továbbra munkálja, szól hozzá, és ha nem is tud sokat az Igére figyelni (még egyelőre semmire nem tud sokáig koncentrálni...hamar megúnja a fűvágást, a hireket, a pihenést, igy az Igével is csak röviden foglalkozik, úgy félóránként váltja a tevékenységeket), de az Úr konkrétan szól hozzá, és arra rá tud állni, el tudja fogadni.

Priszcilláról...rohamosan fejlődik, sokminden kimaradt az utóbbi időben...mivel nem voltunk együtt...Immánuelt sokkolta a fejlődése, mikor a kórházba elvittem hozzá, mivel ő már jó pár hete nem realizálta, hogy mi történik körülötte. Már áll, néha pár másodpercre egyedül is, de fogózva sokáig eláll. A beszégetést nem hagyja, ő mindenbe beleszól, és néha mintha veszekedne a játékaival annyira erőteljesen, kiabálva gagyog hozzájuk... Most is kedves, jó kisbaba, nem nyafogós, nem sirós, csak mikor álmos, éhes, szomjas. De ahogy kielégitjük, azonnal mosolyog, nevetgél, és eljátszik 1-2 órát magában is akár. Hála az Úrnak!!! Nem is tudom, mi lett volna most velem, ha sirós kisgyerek lett volna...de az Úr mindig mindenről gondoskodott :) Nagy lecke volt ez nekem, hogy mindig mindent a maga idejében kell tenni. Ezt megtanultam. És nem akarom elfelejteni, mert sokba került ez nekünk :(

Szeretném köszönteni két újabb rendszeres olvasómat: Borzási Annát, és Veress Annuska nénit. Köszönöm, hogy olvasnak, és köszönök minden (ima)támogatást.

Nagyon sokan nagyon sok helyről imádkoznak Immánuelért, lehet még olyanok is, akik nem ismerik. Teljes szivemből hiszem, hogy egy apró imácska sem hull a porba. Az Úr mind mind mind meghallgatja őket.
Most már mindenki hálát adhat, mert az Úr a "halál árnyékának völgyében is" velünk volt, Ő volt a mi oltalmunk, a mi erősségünk, és továbbra is Ő lesz. Nem hagy bennünket árván, ezt megigérte.
Hála, hála, hála az Úr Jézus Krisztusnak. Egyedül övé a dicsőség mindenért!!!

Aki olvassa ezt a blogot, és teheti, az imádkozzon Veress Ernő testvérért....nem tudom pontosan milyen próbában van, de ha másképp nem, akkor imával biztos segihetünk. Az Úr Jézus az ő betegségeit is felvitte a keresztfára...és nem csak az övéit. Nemrég kaptam a hirt, hogy Mama Lónán elesett, és eltört a felső karja. Műtét nélkül nem gyógyul meg, és ő nagyon fél...Nem sokat tudok még róla, de neki is segitségre van szüksége. Most nem tudok másképp segitni neki, csak az imával.
Az imának hatalmas ereje van.

Hála

hála, hála, hála...legelőször Istennek azért, mert nem enged feljebb kisertetnünk, mint amennyit elszenvedhetünk.
Egy adott pillanatban úgy éreztem már, hogy tovább nem birom, és akkor olyan történt, amire egyáltalán nem számitottam...Immánuel kómába esett. Amikor úgy éreztem, hogy teljesen az erőm végére jutottam, akkor Immánuel kómába esett.........és jött az Úr, és percről percre, óráról órára, nappalról éjszakára, éjszakáról nappalra erőt adott. Minden lépéshez, minden kérdéshez, amit Immánuel feltett, minden pillanathoz, amikor félrebeszélt, amikor sirt, amikor mosolygott....az Úr erőt adott, hogy tudjak vele sirni, vele örülni...Az Úr erőt adott, hogy mikor hazajöttem, Priszcillával játszani tudjak, beszélgetni vele, ha nem is annyit, amennyit ő szeretett volna, de egy keveset legalább.
Hála a sok imáért, amit testvéreink elmondtak érettünk. Hiszem, hogy nem hullanak a porba. Hiszem, hogy meghallgattatásra találtak...
Aki nem tudná, mi történik, és olvassa a blogot: Immánuelt cukorbetegnem nyilvánitották 2009 decemberében. Februárig inzulinnal kordában tarotta a cukorszinteket, de hittel ráálltt az Igére, hogy ő meggyógyult, és felmondott az inzulinnal. Két hónapig, mint egy egészséges embernek, jó cukorszintjei voltak, de április végétől kezdett felborulni minden. Kezdtek magasabb cukorszintjei lenni, kezdett megint rohamosan fogyni (aki ismeri, az tudja, hogy addig is nagyon sovány volt). Júniusban már a cukormérő gép nem mutatta ki a cukorszintet, annyira magas volt. (a 600-at még kimutatja). Aztán július végétől nagyon romlott az állapota, az étvágya elment, az ereje elhagyta, és folyadékot sem ivott annyit, mint azelőtt (6 litert is megivott naponta). A helyzet eldurvult, de ő kitarott a hite mellett, hogy az Úr őt meggyógyitotta, és nem akart orvoshoz folyamodni. Augusztus 22-én éjszaka kómába esett, kihivtuk a mentőt, és a beleegyezésemmel inzulint adtak neki, hogy a 850-es cukorszintjét levigyék. Teljesen ki volt száradva, literszámra nyomták bele a vizet. Kb 4-5 órát volt kómában, de utána is sokszor nem volt magánál, rengetegszer kellett elmondani neki, hogy hol van, miért került oda, mi történik vele. Ez egy hete történt. Most már, hála az Úrnak, erősödött, már kb 10 kilót hizott, és ha le is vannak gyengülve az idegei, akkor is, magánál van, értelmesen gondolkozik, és ami a legfontosabb, hogy az Úr akaratát keresi, az Úrban való hitét nem veszitette el. Dicsőség az Úrnak.

Közben Prisz sokat fejlődött, kiscipőket nőtt ki, a sonkák a lábán jó ráncosak :)
Gagyog, rengeteget gagyog, és nagyon gyorsan beszél. Áll, még nem egyedül, de pár másodpercre magában is megáll az ágy mellett. Hizeleg, hisztizik, kipróbálja a türelmemet...egyedül eszik virslit, kenyeret, meg amit még lehet kézzel...táncol, ha énekelek, vagy ha zene megy...játszik...rengeteget játszik egyedül a játékaival, de igényli azt is, hogy együtt szátsszunk, hogy meggyurjam, hogy dobigáljam...és..hiányzik neki Apa.....hiányzik...

Isten soha nem hazudik. Ha azt mondta Immánuelnek, hogy meggyógyitja, akkor meggyógyitja. Csak ne akarjuk mi megszabni Neki, hogy Ő milyen módon dolgozzon!!! Sokszor vannak elképzeléseink, és úgy gondoljuk, hogy úgy lenne a legjobb, ahogy mi terveztük, ahogy mi gondoltuk. De az a legfontosabb, hogy minden úgy történjen, ahogy Isten előre kitervezte, kigondolta. Bölcs Istenünk van...Legyünk mi is bölcsek, és engedjük, hogy Ő úgy munkálkodjon bennünk, ahogy Ő jónak látja!!!
Sok áldást...és bölcsességet az Úrtól...erre a hétre is...

Tűzpróba...

az biztos, hogy most nagyon heves a tűz...a sátán is tudja, hogy nem sok ideje van hátra a harcban, és hogy vesziteni fog, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy ne igy legyen. Pedig ő már le van győzve...
A próbáról van szó, amin most megyünk keresztül egész családunkkal.
Immánuel cukorbetegsége, amiből csodálatosan meggyógyult, 3 hónapja kiújult, és mivel őt úgy vezette az Úr, hogy hit által gyógyult meg, továbbra is olyan vezetéseink voltak, hogy hit által küzdjük meg ezt a harcot, nem inzulinnal. Ezért nem tért vissza inzulinra, hanem lépésről lépésre vezetett az Úr, sok mindent lecsiszolt róla, lecsiszolt rólam ez idő alatt. Persze, sokan mondják, hogy inzulinnal nagyon egyszerű volna az egész, nem lenne próba sem, stb. De nem hallgathatunk ezekre az emberekre, bármennyire szeretnek bennünket, és szeretetből mondját, mert jót akarnak Immánuelnek. De az Úr nekünk mást mondott, azt, hogy hit által küzdjük meg ezt a harcot. És ez nem kicsi dolog. Nap mint nap meg kell küzdjünk a hitetlenséggel, a csüggedéssel. Immánuel a napokban nagyon gyengén volt...Pádison voltunk az elmúlt hétvégén, és ott olyan nagyon legyengült, hogy még most sem pihente ki egészen. Egész nap csak pihen, egy kevesen eszik, aztán megint pihen, nem képes dolgozni, nem tud fent lenni. Evés után újra kell lepihenjen. Nagyon fájt, ahogy ezt végig kellett nézzem egy pár napig most, de hiszem, tudom, hogy nem mehet ez igy már sokáig, mert az ördög már elvesztette a csatát.
A tegnapi igénk: "Nem szégyenül meg többé Jákób, nem sápad el többé az arca...Szentnek vallják Jákób Szentjét.....a tévelygő lelkek észhez térnek, a zúgolódók levonják a tanulságot..." Csodálatos volt ezt átélni...
Ézsaiás 29.
"Lidda és Sáron lakói mind látták őt, és megtértek az Úrhoz....Elterjedt ennek a hire egész Joppéban és sokan hittek az Úrban" Ap.csel. 9.
És még sorolhatnám.
Az Úr bátorit, az Úr segit, támogat...és ez csodálatos..."nem alszik, nem szunnyad a te őriző Pásztorod". 121 Zsoltár.
"A te hited megtartott téged..."
Az Úr olyan kegyelmes, és olyan nagyon szeret bennünket...
"mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel"...Példabeszédek 3
Oly jó benned bizni Jézus...
Sok áldást...a harcokban van a legtöbb, ha az Úr mellett harcolunk...