Újra együtt...

...a család...
Eltelt egy kis idő, amióta a kis családunk szétszakadt, és mindhármunknak rossz volt ezt átélni, de hála az Úrnak, most már újból együtt vagyunk. Immánuel hazajött a kórházból, Priszcilla nem kell olyan sokat nélkülözze Apát sem és Anyát sem :) Jó érzés ez. Nekem is nagyon hiányzott az együttlét már, mindannyiunknak...

Friss hirek Immánuelről: pénteken hazaengedték, aminek ő is nagyon örült. 2 hét alatt 17 kg-al gyarapodott a testsúlya, most már 63 kiló, és még nem állt meg. A szeme nagyon homályos lett az inzulintól, de most már, hála az Úrnak, sokat tisztult, majdnem tökéletes a látása. Mivel sokáig voltak magas cukorszintjei, ezért a szervezetében sok minden felborult...és ezért volt az, hogy a szemeivel mintha ködben látott volna, és a lábai megdagadtak. Mindkettő helyreáll, csak idő kérdése. A szemei hamar kitisztultak, viszont a lábai lassabban épülnek fel. De hisszük, hogy az Úr ebben is elvégzi a gyógyulást.
Egyre erősebb, egyre többet dolgozik a ház körül, a házban, nagyon sokat segit nekem a konyhában, most nagy hangsúlyt fektet az étkezésre, ez nagyon fontos neki, talán ezért is szorgoskodik a konyhában is. A pihenés is fontos lenne, viszont arra nem sokat ad...
Szellemi területen az Úr továbbra munkálja, szól hozzá, és ha nem is tud sokat az Igére figyelni (még egyelőre semmire nem tud sokáig koncentrálni...hamar megúnja a fűvágást, a hireket, a pihenést, igy az Igével is csak röviden foglalkozik, úgy félóránként váltja a tevékenységeket), de az Úr konkrétan szól hozzá, és arra rá tud állni, el tudja fogadni.

Priszcilláról...rohamosan fejlődik, sokminden kimaradt az utóbbi időben...mivel nem voltunk együtt...Immánuelt sokkolta a fejlődése, mikor a kórházba elvittem hozzá, mivel ő már jó pár hete nem realizálta, hogy mi történik körülötte. Már áll, néha pár másodpercre egyedül is, de fogózva sokáig eláll. A beszégetést nem hagyja, ő mindenbe beleszól, és néha mintha veszekedne a játékaival annyira erőteljesen, kiabálva gagyog hozzájuk... Most is kedves, jó kisbaba, nem nyafogós, nem sirós, csak mikor álmos, éhes, szomjas. De ahogy kielégitjük, azonnal mosolyog, nevetgél, és eljátszik 1-2 órát magában is akár. Hála az Úrnak!!! Nem is tudom, mi lett volna most velem, ha sirós kisgyerek lett volna...de az Úr mindig mindenről gondoskodott :) Nagy lecke volt ez nekem, hogy mindig mindent a maga idejében kell tenni. Ezt megtanultam. És nem akarom elfelejteni, mert sokba került ez nekünk :(

Szeretném köszönteni két újabb rendszeres olvasómat: Borzási Annát, és Veress Annuska nénit. Köszönöm, hogy olvasnak, és köszönök minden (ima)támogatást.

Nagyon sokan nagyon sok helyről imádkoznak Immánuelért, lehet még olyanok is, akik nem ismerik. Teljes szivemből hiszem, hogy egy apró imácska sem hull a porba. Az Úr mind mind mind meghallgatja őket.
Most már mindenki hálát adhat, mert az Úr a "halál árnyékának völgyében is" velünk volt, Ő volt a mi oltalmunk, a mi erősségünk, és továbbra is Ő lesz. Nem hagy bennünket árván, ezt megigérte.
Hála, hála, hála az Úr Jézus Krisztusnak. Egyedül övé a dicsőség mindenért!!!

Aki olvassa ezt a blogot, és teheti, az imádkozzon Veress Ernő testvérért....nem tudom pontosan milyen próbában van, de ha másképp nem, akkor imával biztos segihetünk. Az Úr Jézus az ő betegségeit is felvitte a keresztfára...és nem csak az övéit. Nemrég kaptam a hirt, hogy Mama Lónán elesett, és eltört a felső karja. Műtét nélkül nem gyógyul meg, és ő nagyon fél...Nem sokat tudok még róla, de neki is segitségre van szüksége. Most nem tudok másképp segitni neki, csak az imával.
Az imának hatalmas ereje van.