A drága kis Priszcillám most már lassan egy hete rendszeresen jár bölcsődébe...sok minden megváltozott a kis életében, na meg az egész kis családunkban...
Először is, Anyának fél 7-kor kell kelni...gondolta volna valaki, hogy én valaha fél 7kor kelek rendszeresen??? Én biztos nem gondoltam volna...na de ahhoz, hogy nyugodtan elkészüljek mindennel, még ez sem elég, kicsikét kell igyekezzek...de azt hiszem egyelőre ez marad igy...és akkor most már újból várom a hétvégéket, mint a régi időkben, mikor még iskoláztam, vagy dolgoztam, hogy végre aludhassak csak egy órácskával is többet :) Érdekes, ezt a hétvégés érzést már el is felejtettem...milyen az ember...
Aztán a programhoz tartozik egyelőre még, hogy reggel Apa elvisz minket autóval, aztán Anyát haza is hozza, utána megy munkába, és Anya végzi nyugodtan a dolgát itthon. Senki nem mondja meg neki, hogy melyik felmosóval dolgozzon, hogy a konyhában ki kell a rántást kavarja, és senki nem mondja meg neki, hogy most éppen rajzolunk, takaritunk vagy főzünk...nos, eddig a Priszcilla feladata volt mindez, legalábbis ő kijelölte magát erre :P Most már én beosztom úgy ahogy akarom, nem kell vitatkozzak rajta senkivel...Aztán 2-kor készülődés és indulás a bölcsibe a kis Hercegnőért, 20 pert az út oda, 30-45 vissza, ha villamossal, vagy ha gyalog jövünk...Volt, hogy egy és fél órát "utaztam" :)
Utána pedig le is mondtam a munkáimról, mikor Priszcilla itthon van, leginkább játszunk, rajzolunk, kertben sétálunk, egyik este vásárolni voltunk, stb...
Priszcilla a bölcsiben szereti, egyedüli kifogása az, hogy Anya nem marad ott vele...na de ez ellen nagyon is tüntet! Volt, hogy visitva hagytam ott, volt, hogy csak sirt, de mindenképpen a nemtetszését fejezte ki eddig mindig...viszont egyre ügyesebb, egyre jobb kislány, igy mondják az "ovónénik"...azt hiszem kezd önmaga lenni, mert énekel, ugrál, játszik a gyerekekkel, beszélget...és ez azt jelenti, hogy kezd feloldódni, ennek nagyon örülök. Eszik, alszik, stb...úgy látom, meg fogja szokni, reménykedek az Úrban, az Ő segitségében.
Mellékhatásként jelentkezett nála egy kis bizalmatlanság irányomban...csak úgy bizik meg bennem, ha állandóan mellette vagyok...nem mehetek ki a szobából, bármennyire magyarázom neki, hogy csak épp egy hajgumit hozok neki...nem mehetek ki a vécére, nem mozdulhatok mellőle, azonnal sir, fél, hogy elhagyom, vagy valami hasonló...Csak úgy alszik el, ha mellette vagyok, vagy rosszabb esetben az ölemben (Márkon), és többször megébred estefelé, sirva, vigasztalni kell, és ott lenni vele, mig visszaalszik....
Mindent kitalál, csak vele legyünk, Apa, vagy Anya....múlt este másfél órát ült a bilin, mert tudta, hogy ott nem hagyjuk magára...mig rájöttem, hogy miben huncútkodik, aztán mikor láttam, hogy már a szeme becsukodik, a fejét kezdi elejteni, ölbe vettem, és úgy aludt el...akkor jöttem rá, hogy ő csak annyit akart a bilis üggyel, hogy vele legyek...Mindenféle módszert felhasznál arra, hogy maga mellett tartsa szüleit, akik nagyon hiányoznak neki...Persze a legmenőbb módszer a sirás, de 2 éves korához képest olyanokat is talál, amikkel úgy átvert, ahogy nem is gondoltam volna....sajnálom, a szivem fáj érte, de hiszem, hogy nem tart soká...éreztetem vele, hogy szeretem, hogy fontos nekem, és hiszem, hogy megérti...
Márkról nem tudok ilyen sokat mondani, ő nincs épp ilyen nehéz periódusban...ő még egyelőre jól érzi magát...37 hetes, és egyelőre nem néz ki úgy, hogy meg akarna születni (Prisz 38 volt, mikor megszületett, ő sem készitett fel, csak hopp megszületett) 3000 gramm a nagyfiú, és legközelebb okt. 17-én kell menjek az orvosbácsihoz, ha esetleg addig nem születik meg...
Most egy kicsit ez a periódus nehéz nekünk, leginkább érzelmi területen, de hiszem, hogy az Úr megsegit, hogy sértetlenül kilábaljunk belőle...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése